Most már tényleg, minden szinten!!
Annyi érzés, gondolat kavarog bennem, de a legfontosabb, hogy boldog vagyok!!
Tegnap olvastam Adritól és nagyon talált: "Boldognak lenni egyet jelent a meggyőződéssel, hogy a helyes úton járunk."
Millió kérdés, kétség volt bennem ezzel az úttal kapcsolatban, még az utolsó pillanatban is meg-meg remegtem. De Bécsben már éreztem, hogy nagyon is jó helyen vagyok... egyre inkább hatalmában kerített az az érzés, hogy mennyire jó helyen is leszek hamarosan, hogy mennyire is jó úton járok.
Hogy miért második félév? 2008. augusztásában, akkor 25 évesen vágtam neki az első igazán hosszabb törökországi tartózkodásomnak. Akkor rettentő nagy önbizalommal, önteltséggel jöttem: úgy jöttem, hogy mindent ledarálok, minden az én kényem-kedvem szerint lesz... és persze nem így történt. Már estére kétségbe voltam este és ez a kétség, elkeseredettség csak nőt és nőt... Amitől az egész projekt csak egy teljesítendő feladattá vált. Nem kellett sok, hogy a társaim mindezt a fejemre olvassák. Huuuu nagyon rossz volt, de nagyon kellett, hogy magamhoz térjek.
Most immár 29 évesen teljesen máshogy érkeztem a kedvenc metropolisomba, ahol mindig azt éreztem, hogy befogadtak, nem az emberek, hanem maga a város!
Nem tudom megkerülni a szót: alázattal (tudom közel van a megalkuváshoz, de nem az!) és nyitottsággal jöttem. Már nem akarok mindent minden áron bedarálni, hanem együtt haladva megtanulni, megtapasztalni, megfejteni.
Nekem ez a hely mindig az újrakezdés helye lesz, egy olyan periódus, ahonnan az ember máshogyan tér haza.
Itt képes vagyok megélni a pillanatot, ebben a nyüzsgő 18 milliós városban képes vagyok lassítani, nem folyton a következő feladatokra koncentrálni.
Persze nem mondom, hogy nem lesznek kihívások! Lesznek, sőt nagyon-nagyon kellenek is nekem, mert azért a bőrömből nem bújok ki:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése