Az új szerzemény

Ezt nem hagyhatom ki, hogy ne tegyem közszemlére:) Bár nagyon nőcis dolog !!
Rászántam magam és 100 lírát, és vettem egy bőr szandált!  Ha már egyszer az ember irodában dolgozik, akkor meg kell adni a módját, hogy hogyan néz ki... szóval meg van ez ideologizálva rendesen :)

Török bürokrácia

Péntek rendőrség, hétfő rendőrség, péntek TB.

Eddig is tudtam, hogy vannak dolgok, amiket nem egyszerű elintézni ebben az országban... ilyenek a hivatalos dolgok, ügyek.

Ugye az országban való tartózkodásom státusza azzal, hogy hivatalosan is munkát vállalok változik... erre már nem jó az ösztöndíjas tartózkodási engedély. Ezért ezt vissza kellett adni... Ez 2 napot vett igénybe és jó pár magyarázkodást újra és újra, hogy miért is kell ezt nekem visszaadni.
Röviden a rendőrségről: KÁOSZ! Hogyan tudják itt követni a folyamatokat azt nem tudom... rengeteg ember vár papírokkal, útlevéllel a kezében, próbálkoznak elintézni valamit. Kötelező elem, hogy akármennyire is külföldi az illető törökül tudnia kell, mert a rendőrök semmilyen más nyelven nem beszélnek,...

Hétfőn már majdnem összevesztem az egyik rendőrrel, akinek már előző pénteken is ecseteltem az ügyemet, hogy ugyan vegyék már el a tartózkodásimat és adjanak róla egy igazolást h visszavették... plusz adjanak már egy külföldieknek járó személyigazolvány számot. Na most ez utóbbit nem kapok, mert a tartózkodásim csak 5,5 hónapra volt érvényes és minimum 6 hónap kell... okés, sebaj, akkor majd kérünk a török külügy minisztériumtól. Okés, de nekik az kell, hogy előbb a TB-hez (biztosítás) be legyek jelentve. Rendben. Igen ám, de ezt csak online felületen lehet megcsinálni, ahol az a bizonyos személyi szám nélkül nem enged tovább...
elvileg lehet papíron is benyújtani, és a hiányosságot majd pótolni... mondom elvileg... Pénteken munka utána az utam a TB hivatalhoz vezetett.
Hogyan is kell elképzelni:  egy iszonyat lepattant épület, lepattant irodákkal, kiírva valami, de hogy mikor hova lehet bemenni arról nincs információ... na előadtam egy hölgynek (kb. annyi volt mint én,vagy még fiatalabb) a sztorimat, persze hajthatatlan volt, h amit én akarok az nem működik... próbáltam mindenfélét nem... jó akkor próbáltam mást keresni, találtam egy osztályvezető faszit, akinek szintén elmondtam, hogy mi járatban vagyok itt... ő felajánlotta fiát, hogy legyek török állampolgár egy házasság révén ... hm hm, mondtam h ezt egyenlőre nem szeretném... akkor elküldöd az igazgatóhoz. Az igazgató már kevésbé volt kedves, de ők sem tudtak segíteni.... pedig csak akarni kellett volna egy kicsit jobban szerintem... de ennél jobban már nem tudtam nyomni az ügyemet, sajnos.
Nem igazán értették a problémámat....

A teljes kudarc után eléggé oda voltam, el is pityeregtem kicsit... utálom, amikor valami nem jön össze... és így lepattanok!  Akkor mérges voltam erre a fafejű, rugalmatlan bandára... de beszéltem a kolléganőimmel és ők megnyugtattak, hogy valamit kitalálunk... szóval ez lesz holnap!:)
Azóta már pozitívan tekintek előre és tudom, hogy minden rendben lesz, megoldódik a dolog és hivatalosan is itt maradok :)

Könnygáz és bowling

Az hiszem életem egyik legfélelmetesebb pillanatait éltem át május közepén, amikor is a török foci bajnokság utolsó meccseit játszották. Május 11. ez a nap!

Az egész szombat nagyon klasszul indult és nagyon szerencsésen végződött, de a kettő között a végletek is megtörténtek - számomra.

Ha szombat, akkor piac Besiktasban. Andival fel is kerekedtünk, hogy akkor most jól bevásárolunk... persze ilyenkor van az, hogy nem találsz semmit... nem is találtam... A délutáni-esti programunk az volt, hogy felmegyünk Taksimra, megnézni a magyar néptánc bemutatót. Nem jött össze... nem jutottunk Besiktasból Taksimba, ugyanis a főutcán, a kikötő mellett pontosan beleszaladtunk a besiktas szurkolók és a rendőrök harcába. 

Nem tudok rá jobb szót, a szurkolók dobálták a sörös üvegeket, felborították a konténer kukákat, meggyújtották a szemetet, erre a válasz a könnygáz és a vízágyú volt. 

Az első sokk után megpróbáltunk eliszkolni az utcáról, amikor is jött a könnygáz... ekkor bemenekültünk a mellettünk lévő étterembe, ahol ugyanúgy terjengett a gáz... fel a 3.ra ki a levegőre, ott már jobb volt kicsit... csípte a szemünket, orrunkat. Félelmetes volt már ez is!

Készültek videók de valamiért nem tudja feltölteni...

Majd kb 40 perc (igazából fogalmam sincs) úgy döntöttünk, hogy talán mintha nyugodtabbak lennének a kedélyek és megpróbálunk kimerészkedni és amilyen gyorsan lehet elhagyni a területet... Addig sikerült eljutni, hogy az első balos utcába befordultunk, és ekkor megtörtént az ami addig soha és soha nem akarom átélni. A rendőrök belőttek könnygázzal pont abba az utcába... Abban a pillanatban amikor meghallottuk a lövések eldördülését a tömött utca futásnak eredt... próbált. Az utca tele volt hétköznapi emberekkel, civilekkel, gyerekekkel, idősekkel... mindenki menekült a gáz elől amerre tudott, az üzletekbe próbáltak benyomulni... Mi is futottunk ahogy tudtunk! A kapualj nem segített, így egy kis sikátorba szaladtunk, ahonnan egy nagyobb bevásároló központszerűség nyílt, oda menekültünk... az emberek nagy részének akik ott jöttek-mentek a szemét kicsípte a gáz.

Félelmetes volt az emberekben felgyülemlett feszültség és erőszak, a rendőri jelenlét pajzzsal és gázmaszkkal... a vízágyú működése... 

Mindig azt gondoltam, hogy én tudnék lenne egy olyan igazi forradalmi leányzó, aki kiáll az igaz ügy érdekében (az most mellékes, hogy ez milyen ügy volt!)... Hát ezután az élmény után teljesen elbizonytalanodtam... végig futott a gondolat, hogy mi lehetett 56'ban nálunk, mi lehetett az arab-tavasz idején az arab országokban, mi lehet most Szíriában ahol jelenleg is polgárháború dúl és kb. 800.000 szír menekült van már Törökországban.

Az izgalmak feldolgozása és az idő eltöltése, mert hogy túl sok kedvünk nem volt újra megpróbálni hazajutni, úgy döntöttünk Andival, hogy inkább lemegyünk a bevásárlóközpont alsó szintjére bowlingozni:)

Ahogy az lenni szokott, elég bénák voltunk:) De hogy is szokták mondani, egyik kezével ad a sors, a másikkal elvesz: nos, a nagy riadalom után a bowling pályára három nagyon jóvágású török fiatalembert küldött nekünk, a szemeinknek:)

Gasztrók, pillanatok

Egy rövid képes beszámoló mindenről, ami csak úgy megérintett... annyi mindent írnék, de amikor végre eljutok oda, hogy írjak, akkor persze nem jönnek azok a szavak... így maradnak a képek.

Lesz itt minden vegyesen, városkép a tengerről immár ezredszer, vacsorák, mozzanatok amik megragadtak.

Andinál halvacsora a teraszon:

 A kedvenc kadiköyi teázom teraszának új dízánja:)

 Piknik a szobában, mindent az utcában szereztünk be, igazi házikészítésűek:

Nem éppen tipikus törökös, de legalább annyira finom volt, mint ahogy kinézett:)

Küldetés:)

Pillanatok ezredszer is, és újra és újra:)

Sariyerben nem látszott a tenger a medúzáktól:

Itt is vannak indiánok, ez teljesen új volt számomra... bár ha a vizumfeka óra és napszemüveg árusok megtalálhatók itt, akkor az indiánok miért nem!?

Visszaszámolás

Kereken három hét van vissza az iskolából és ezzel lezárul a második félévem. Június 14.-től egy új időszámítás kezdődik.
Számot kell vetnem majd ezzel a félévvel is, mit tanultam, mit csináltam jól, mit nem jól, mivel kell még dolgoznom, hogy jobb legyek. Tervezni (de csak kicsit), hogy amit megszereztem azt ne veszítsem el.
Lezárását meg kell ünnepelni, mint minden projektnek, elégedetten hátra dőlni, hogy igen ezt is sikerült teljesítenem.
Mondanám, hogy nem számolom vissza a napokat, de ez nem lenne igaz... mondhatnám, hogy ha ez vagy az lenne, akkor... de nincsen HA.


Az életem egy új mederbe kerül(t), egy olyanba amire talán, mindig is vágytam hol titkon, hol nyíltan. Mi lesz, azt senki sem tudja... Én sem. Csak érzem, hogy jó lesz! Vannak emberek, akik segítenek, akik jót akarnak nekem, akik elfogadnak és szeretnek! Ez egy nagyon jó érzés! Hálás vagyok a Sorsnak, az Égieknek (nevezzük aminek tetszik), hogy ilyen emberek vesznek körül. Ezek az emberek, barátok segítettek abban, hogy kiteljesedjek, kiviruljak:)


Persze nincs itt sem kolbászból a kerítés, ahol sehol sem... nem állítom, hogy Istanbul, Törökország az álmok megvalósulásának földje. De nekem az! :)

Mint amikor megismersz egy fiút és nem tudod megmagyarázni, hogy miért vonz, csak érzed, hogy minden percedet vele töltenéd, érzed a pillangókat, amikor meglátod, érzed, a gondok elhalványulnak. Ha rossz kedved van, felvidít, mindig találsz benne valamit, ami érdekes, ami megnevetett. Mindig mutat újat, amin elképedsz, sosem egyforma, unalmas.... Talán ez a szerelem, vagy ez lenne a szerelem lényege!
Igen, az én szerelmem jelenleg Istanbul! Tudjuk, tapasztaltam én is, hogy minden szerelem megkopik, átalakul, változik, de ez a jövő, ez most még a kapcsolat "elején" nem számít! Az én érzéseim a várossal kapcsolatban immár lassan 8 éve fel-fellángolnak, majd kissé elhalványulnak...

Minden egyes alkalommal, amikor látom a várost, látom Európát és Ázsiát, a Boszporuszt, egyetlen gondolat zeng a fejemben: Az Élet szép, Az Élet nagyszerű, - és hálás vagyok mindennek és mindenkinek, hogy nekem megadatott ez a felismerés!

Rend(ben) van

Elkezdtem a FELNŐTTEK életét. Dolgozom reggeltől estig.

Próbálom összefoglani, hogy mi volt a hét második felében... keres, keres, keres...

A napok összefolynak.

Próbálom a képekből visszaidézni...
Hétfőn, egy hosszú nap után mert megérdemlem:

A hét olyan gyorsan eltelt, hogy arra emlékszem, hogy dolgoztam, ettem, aludtam, felkeltem, ujra elölről...
Pénteken Sariyerben magyar néptáncbemutató és picike táncház:) Több török volt mint magyar:) Viszont nagyon jó volt táncolni, nem mintha tudnék:)

Szombat reggel otthon:) VÉGRE:)
Végre egy rendes reggeli:)

Pótanyukám levele

Tudom magán leveleket nem illik, szokás közzé tenni a világhálón, de most mégis megkockáztatom részleteiben.

Szóval van nekem egy pótanyukám Szegeden, igazából ő nagyon sokaknak a pótanyukája! :) Azt hiszem mindannyian nagyon hálások lehetünk neki azért, mert van!! :)
Nagyon nehéz volt Tőle elbúcsúzni Szegeden decemberben...

Ez az én levelem Neki:
"annyira sok mindent köszönhetek neked, annyira jó volt, hogy mindig fogtad a kezem és irányítgattál, nem mondom h felnőttem már teljesen, de nagyon sokat segítettél abban, hogy most ott legyek ahol vagyok, hogy az legyek aki vagyok. ... tudod, néha most is jól jönne még az útbaigazításod, vagy csak az h megölelj"

Erre kaptam egy igazán szívhez szóló, olyan igazi évás választ:

"Olyan büszke vagyok rád és úgy örülök, hogy ennyi jó és szép történik veled. Azért mert aki el meri engedni a saját akaratát, aki mer kockáztatni, mer kezdeményezni az megérdemli azokat a boldogító dolgokat amik vele történnek.

Nagyon izgalmas ami veled történik. Jó látni, hogy milyen szépen alakítod a sorsodat és milyen szépen éled meg az életedet.

Mert mindennek örülni tudsz, mered élvezni az életet.

Gratulálok az új álláshoz. Örülök, hogy el merted vállalni! Ez nagy dolog és biztos, hogy sok boldogságot fog neked szerezni a kinti munka, az emberek.

Reméltem, hogy jól fogod érezni magad, de soha nem gondoltam, hogy ennyi boldogság fog téged érni. Maradj meg ebben az örömben, lelkesedésben, életet élvező mosolyban."

A "bátorság" kő, "szeretet" kő, kő, hogy tudjam, hogy soha nem vagyok egyedül!

Amikor a test akar pihenni

Ma beteget jelentettem a világnak... nem megyek dolgozni se ide, se oda, ez így igazságos...

Május első napjaiban összeszedtem egy kisebb megfázást, ami még nem lett volna nagy cucc... péntekre már hőemelkedést diagnosztizáltam magamnál, de ez is túl élhető...

Mit nekem egy kis nyavalya, hiszen az élet nem áll meg: vendégek, munka, buli, vacsora, stb.

Sikeresen aludtam az elmúlt hétbe éjszakánként pár órát... mindig volt érdekesebb program mint az alvás. Ez tegnapra odáig fajult, hogy begyulladt a szemem, folyt izé... ocsmány lett estére na.

Suliban is már látszott, hogy nem stimmel, a kolleganőim javasoltak egy szemcseppet - ki is próbáltam és segített is, hogy ma délutánra már emberim fejem legyen.

Reggel úgy néztem ki (már amennyit láttam magamból), mint akit laposra vertek: felpuffedt fej, szem, csak épp színes nem voltam. Betelefonáltam a munkahelyre, hogy ez ma nem fog menni, de hál'égnek nagyon jól reagálták le, a suliba is beszóltam, hogy a mai napot inkább skippelném. 

Holnap már menni kell, mert helyettesítek a 4.B-ban újra 3 napig!

Közben próbálok visszaemlékzeni, hogy mi is történt velem a napokban:

szombaton el utaztak az unokatesómék,

iszonyat köd volt, nem jártak a hajók, alig tudtam átjutni Andihoz busszal...

az emberek meg ott vártak a kikötőben, hogy majd csak felszáll a köd.... délután 5-6 felé végre oszlásnak indult. Persze akkor már Andinál voltam a teraszon:)

Nagyon érdekes volt, mert a Boszporusz-híd szabályosan lezárta a ködöt, egyik oldalon tejfehér, a másikon meg semmi.

Szombat este elmentünk bulizni Hannával és Andival, kipróbáltunk pár helyet, de aztán újfent az Arafban kötöttünk ki :) Az egyik helyen csodálatos volt a kilátás, teraszos bár, de tánc nem volt, viszont az árakban a panorámát is meg kellett fizetni.

Reggel 5kor értünk haza, amivel csak annyi volt a gond, hogy Andinak 10-ra be kellett mennie a suliba. Így együtt keltünk és 10 után már itthon is voltam.

Viszont semmi kedvem nem volt itthon ülni, mert csodálatos napsütés idő volt, ezért inkább bepofátlankodtam a fiúkhoz a világvégére:) Az a szerencsés keresztmetszet állt elő náluk, hogy van egy nagy balkonjuk - igaz beépített - és van net is egyszerre:)

A konyhájuk meg kifejezetten felmelelő és főzésre csábító, nem úgy mint a mi vakkonyhánk :S

Biztosítottam őket, hogy nem fogom zavarni őket, mert nekem is dolgoznom kell! Haladtam is egy csomó elmaradásomat bepótoltam:))) 

Aztán kimentünk a parkban olyan 6-7 óra felé, ők fociztak, én óratervet gyártottam:)

Nem tudom miért de csak a kis török kölykök találtak meg, de ők biztosítottak róla, hogy milyen szép vagyok :))) 

Ne én ezt a környéket csak a világvégének hívom, de ekkor még Istanbul nem ért véget:)))

Hétfő reggel folytatódott a köd, viszont most az európai oldalon... 

Egyre jobban összeáll az agyamban a munka menete, folyamata.. érzem jó lesz ez!

Szombaton éjjel beszélgettünk Andival a kétségeimről, segített, hogy sok sok mindent más szemszögből is megvizsgáljak! Ez nem elköteleződés, nem végleges döntés - nekem azt hiszem, ezzekkel vannak gondjaim - hanem egy lehetőség, amivel lehet élni, lehet elengedni. Kicsit több annál, mint egy futó kaland, ami egy kicsit megmozgat, de még nem igen egy házassági ajánlatra. Abba a ténybe még nem gondoltam bele, hogy migráns leszek, vagyok... viszont abba igen, hogy az elmúlt pár hónapban nem alakítottam magamnak ki rutinokat, mit mi után csinálok amikor felkelek, stb. Nem tudom megmondani, hogy hiányoznak-e vagy a meglétük igazolná a "komoly" életet. 

Azt hiszem az igazi vízválasztó a június második hete lesz: hazamennek akiknek lejárt itt az idejük, nekem úgy lakást kell keresnem, véget ér a suli, 8 órában fogok immár dolgozni... de ettől még az alap nem változik: én és a városom :)

Május 1. előtt a világvégén felmásztunk a fiúkkal egy dombra, már oda felé menetben szidtem őket, mint a bokrot, hogy azért nem erről volt szó... de igazuk volt, a látvány kárpótolt!:) Az ázsiai oldal nagy részét be lehetett látni. Csak ültem a csendben, ami ebben a városban igen-igen ritka jelenség és csak az járt az eszembe, hogy igen, Igen, IGen, IGEn, IGEN!! 

Ez az a hely, ahol a vágyaim, álmaim teljesülnek! 

Most bedagadt szemekkel, szombámból ki sem mozdulva is így érzem!! 

u.i. már egész jók a szemeim (délután 5h)

Dolgos napok - életvitelszerűen

Szóval elkezdtem a komoly, felnőttekhez méltó, munkás életet...

Olyan fura, hogy felnőtt, felellős beosztású emberekkel kell együtt dolgoznom. Dönteni kell, ha nem is élet-halálról, de súlyos dolgokról is. Vissza kell állítanom erre az agyamat, de a színeket nem hagyom el :)
Az iskola is meg van még persze, azt délután csinálom... kicsit strapás, legalábbis ez elmúlt 2 nap az volt.
Persze ezt megfejeltük azzal, hogy az unoktestvéreim is most voltak itt... szegényeket jól egyedül hagytam, de boldogultak!

Csak egy rövid helyzet jelentés: akkora köd van/volt ma délkörül Kadiköyben, hogy az összes hajót törölték a Boszporuszon.

Tegnap már kérdezgették a kollegák, hogy na és hogy tetszik, menni fog, stb... szerintem igen, menni fog, hogy tetszik-e az majd kiderül. Kihívás van benne, lehetőség is van benne, pénz is, ami nem utolsó!

Egy rossz szavam nem lehet semmire, az utóbbi időben minden összejött, ez a város a megadott nekem mindent amire hirtelen vágytam! Mondjuk ki is merültem és valszeg ezért tudtam könnyebben az átlagosnál 25 fokban megfázni. De nyilván valamit valamiért!
Most eljött az az idő, hogy elégedettnek kell lenni, élvezni az életet, tudni, hogy a dolgok jó helyen vannak, jó irányba mennek!
Nem kell ZS tervet gyártani :) Vége (legalábbis egy időre) a projekt-időszaknak, persze úgy sem bírom ki, hiszen az agyam erre van ráállva!