2013. június 18., kedd

A folytatást itt fogják megtalálni remélhetőleg hamarosan: http://folytkovistanbul.blogspot.com/

Én és a helyszín maradunk, de a sztori változik :)

2013. június 16., vasárnap

Vége I.

Eljött az utolsó bejegyzés ideje ezen a blogon... A blogot azzal a céllal indítottam, hogy egyszerűbb legyen elmesélni a sztorikat, az eseményeket a barátaimnak. Úgy érzem többé-kevésbé ez sikerült: volt itt minden, öröm, bánat, útkeresés és -megtalálás, lelkizés és jótanácsok, szimpa esemény-leírások, rácsodálkozás és tapasztalás... Az elmúlt félévem 2012. december 29-2013. június 14.-ig pont ilyen volt! Életem egyik legemlékezetesebb időszaka és aki részt vett benne, hozzátett egy pillanatot is, annak nagyon köszönöm!!!:)
Ime pár kép az utolsó óráimról...


 Képek az utolsó péntek reggelről, amikor még a hídon átmentem dolgozni az irodába... Elég ködös egy reggel volt... 

Ez a péntek volt az utolsó nap a suliban, a végletekig nem csináltunk semmit... Az évzáró egy nagy semmi volt... kb. túl voltam öltözve egy fekete szoknyával és inggel (nem fehér!)... fogok majd kapni egy plakettet, de még nem készült el, de most a kezembe nyomtak egyet, hogy a képeken rajta legyen... nevetséges volt az egész... de már nem húztam fel magam rajta.... nem volt nagy könnyes búcsú a gyerekektől sem, senkitől! Talán azért, mert tudják, hogy nem megyek haza a holnapi repjegyemmel. Igen, bizony az eredeti terv szerint holnap (06.17.) éjjel értem volna haza... Ehelyett inkább elmegyek dolgozni majd és nem gondolok erre!

Ezt a blogot a Comenius Asszisztens projekt hozatta velem létre, ez volt az első ilyen jellegű próbálkozásom... mivel végett ért az ösztöndíj, ezért arra a döntésre jutottam, hogy a blogot is befejezem. De valami új címmel, új képekkel, hasonló stílusban folytatom a mesélést :)

Szomorú dolog a búcsúzás és lezárás, ahogy írtam már korábban, már pár hete erre készülök, így nem ért igazi sokként a tanév utolsó napja!

A mérleg, amiről már szintén sokat beszéltem, azt mondatja velem, hogy jó volt, hasznos volt... sokat tanultam magamról... nyilván sokkal több mindent ki lehetett volna belőle hozni (gondolok itt a tanításra). ha sokkal több energiát fektetek bele. Mindig úgy van, hogy amennyit beleteszel, annyit is tudsz kivenni! Még nem dőlt el teljesen bennem a kérdés, hogy a tanári szakma nekem való-e vagy sem... vannak terveim, amiben újra körbe járom majd ezt a kérdést! De ez a jövő:)

Az egész félévről az összesített eredmény pedig nem kétséges: boldogság, elégedettség, vidámság, nevetés és optimizmus, színek, illatok, ételek, kilátás, az életélvezése:)
Köszönöm EU, hogy ezt megengedted Nekem :)

Közeleg az év vége...

Mielőtt még tényleg vége lenne az tanévnek a 4.A osztály (azaz a 10 évesek) is meghívtak a bankettjükre. A következő képek ott készületek. Igen, a banketett egy hajón a Boszporuszon tartották, este 7-11ig kb. Tényleg fantasztikus volt a látvány, amit ez a város a tengerről mutat!!







Akkor most jöjjön egy sorozat rólam... a tanár kollégák mint a japán turisták, de lehet h még őket is megszégyenítették volna... folyamatosan pózolni kellett... hát ennyire futotta tőlem, az ítéletet Rátok bízom:)
 A tesi tanárunkkal, Vas Ábrahámmal:) Sorozat indul:)
















Volt persze torta is:) Meg aztán zene, tánc, és fertelmes vörösbor...


Az iskola utolsó hetében szerveztek egy suli-pikniket, azt hiszem ez valami általános hagyomány lehet, mert Andiék is voltak... 
A lényeg, hogy a mi sulink is kivonult... de én nem mentem, örültem, hogy végre egy napon nem kell félidőben felállnom és átvágtatnom egy félkontinensen. Szóval ezeket a képeket nem én készítettem, de egy kis ízelítő, hogy milyen az (ex)kollegáim a munkán kívül.



Ez csak azért mert annyira aranyos volt a pici cica, ahogy a repedésben pihent:)
Kicsit nagyobb tesók?
Újra virágzik a tulipánfa, én még ilyet nem láttam!

Mindaközben, hogy a város bizony pontjain tűntetések, sőt akár még összecsapások is vannak, az Özgürlük parkban az élet folyamatos: pikknik, családi programok, stb. :)
Egyik reggeli köd:





2013. június 13., csütörtök

Belesajdult a pici szívem

Most egy kis érzelgős, nőcis rész következik... újra magamról.
Holnap véget ér a suli, lezárul egy időszak... a korszak szó túlmagasztos lenne erre. Persze ezzel együtt el is kezdődik egy új, szószerint is, mivel a hétvégén új helyre kell költöznöm... gyakorlatilag elég septiben, mert szombaton már jön az új lakó a helyemre... ilyen a bérlő élet! Yapacak bi sey yok - ahogy a török mondja - Nincs mit tenni.

Már a múlt héten kezdetét vette a lezárás. Akkor éreztem meg ezt igazán először, amikor a fiúk hazamentek... Utálok búcsúzni! Mindig elérzékenyülök... mindig! Ezért inkább csak elköszönök, hogy jó útat és sziasztok, aztán hátra sem szabad néznem!
Kedden reggel amikor a fiúk felszáltak a buszra ugyanígy tettem... hál'égnek rögtön jött utána az én buszom is, és gyorsan felpattanhattam és lehetőségem sem volt hátra nézni... amilyen gyorsan csak tudtam beültem a sarokba és magamra húztam a napszemüvegemet, hogy kevésbé legyenek feltűnőek a könnyeim... Nem is tudtam, máig nem tudom megmagyarázni, miért éreztem azt az iszonyú szomorúságot... a könnyeimet pedig nem tudtam féken tartani, kivéve a munkahelyemen. De a közlekedési eszközöket tele sírtam... Ez egy ilyen nap volt...

Ezzel a ponttal realizálódott bennem, hogy eltelt a félév... az erasmusosok hazamennek... vége az én ösztöndíjamnak is... vége az erasmus életnek! Persze ennyire nem drasztikus, mert amit akarunk azt meg tudjuk tartani. Csak még is csak komolyabb, felelősség teljesebb, napi 8 órás munkám lesz (van).   Már most is dolgozom és voltak napok amikor teljes napot voltam... már nincs bennem az elköteleződéstől való félelem.
Inkább azt éreztem kedden, hogy egyedül maradtam... minden szempontból... Azt hiszem ez volt egy amolyan gyásznap. Hogy kit gyászoltam? Legfőképpen magamat, magamat sajnáltam... Tudom butaság, mert mit akarok még, hiszen az elmúlt félévben több csudaszuper dolog történt velem, mint az elmúlt években összesen: van munkám, van hol laknom (vagyis remélem lesz:), vannak barátaim akik szeretnek, elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, és segítenek is, ha szükségem van rá, van egy anyukám, aki nagyon aggodik értem, de nem akarja megmondani nekem, hogy mit csináljak, sőt egyesek szerint még kedves is vagyok :)

Nem tudtam jobban megfogalmazni az érzést, mint h fáj, sajog a szívem... de hiába ez a város minden bánatra jó orvosság! :) Igaz, hogy a srácok elmentek, pedig nagyon megszerettem őket, de nekem itt maradt a város, ami egyáltalán lehetővé tette, hogy útjaink keresztezzék egymást, ami teret és időt adott nekünk egymás megismeréséhez, barátságunkra! Talán lesz még olyan hely és idő ahol újra összefutnak száljaink, talán nem... minden esetre Nekem nagyon szép és mámoros emlékeim kötödnek hozzájuk, amig csak az enyémek és Istanbulé :)



Naprakész infok a Taksim térről - Gezi Parkról

Ha tényleg érdekel, akkor itt tudod nyomon követni az eseményeket - élő adás:
http://www.dha.com.tr/canli-yayin/

amikor ezt írom éppen több száz ember előtt élő, rögtönzött zongora koncert van a téren... sehol az agresszió!!

2013. június 12., szerda

Évi és Orsi, az utolsó turisták

Az utolsó ösztöndíjasként fogadott vendégeim Évi és Orsi voltak!! Kifejezetten jó vendégeknek mondanám őket:D Nagyon örültem nekik, hogy itt voltak. Jó megtúráztattam őket párszor! Ha mindent nem is, de sok mindent sikerült megnézniük, átélniük, kicsit átvenni az itteni életérzésemet:)
Szulejmán dzsámi
 A dzsámi melletti cuki kis teázó-vizipipázó hely, millió évvel ezelőtt voltam itt először:)
 Bebek, Boszporusz


 Hanna szülinapi bulija Andi teraszán

 Az Istiklálon még csütörtök este!
 A hajón, a földön, mert annyian voltak... és olyan fáradtak voltunk...
Vacsi Eminönüben... na ez nem volt a legjobb döntés...
 Reggeli szombaton kb. 12h után Besiktasban a piacozás előtt:)


 Bebek:)


 Vasárnap este Kadiköyben az olasz ismerősömmel, Alessandroval:) De a lányok is ott voltak!!!


 Vizipipa után, éjfél magasságában még jól esik egy kis töltött kagyló :D


újra Bebek - ez most elég szagatottra sikerült...




 Suada, az egyik legelegánsabb, legsznobbab hely...