Próbálom megint összeszedni a gondolataim és az elmúlt hetek magán-eseményeit, hogy legyen pár komment a képekhez.
A hónap nem indult túl jól egyikünknek sem... Andi nagyon feszült volt a bemutatói miatt, Hannának közeleg a gyakorlata vége, azaz a hazautazás. Most már nagyon szeretné döntésre vinni a dolgot a párjával, akivel immár 7 éve együtt van, hogy hogyan is és főleg, hol is képzelik el a jövőjüket. Szegénykém nagyon kifagadt a hónap első péntekjén... sok okosat ilyenkor nem lehet mondani, csak meghallgatni és megölelni a másikat...
Nekem ekkor még elég bizonytalan volt az itt maradásom... se tartozkódási, se TB, se szerződés semmi... és kb. folyton azt kaptam vissza, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha lenne egy török férjem... Na persze ez csak úgy megy, hogy az embernek lesz egy férje, még hozzá török! Nem is lenne érdekházasság, ááááá dehogy!!! Lényeg a lényeg, hogy éppen robogtam a metrobusszal az egyik melóból a másikba és persze folyton ezen járt az agyam... és elkezdtem pityeregni és csak azt tudtam magamnak hajtogatni, hogy én nem megyek férjhez, nem megyek férjhez, nem, nem, nem, Nem, NEm, NEM, NEM, NEM!!
A képek egy szombati délutánon készültek (06.01.) Az Európai Erődtől Besiktasig sétáltunk Hannával, sokat lelkiztünk, már amennyire ez ment nekem angolul... annyira szerettem volna rajta segíteni, de nem tudtam... csak meghallgatni tudtam...
Pillanat képek a piacról... számomra az utolsók egyike volt... sajnos a közel jövőben már nem lesz nagyon lehetőségem az Özgürlük park melletti piacon végig sétálni. Ugyanis áttelepülök és ez már nagyon kiesik mint térben mind időben!
Szóval hétfőnként így néz ki a park melletti utca:
Az indulás reggele, 6 óra körül:
Sok fura eseményen voltam, hallottam már itt Törökországban... na ez is az egyik közülük. Biztos írtam már, hogy itt más az oktatási rendszer, na de annyira, hogy itt még az alsó és felső osztályok is külön számítanak. Íme az általános 4.osztályosok évzáró bankettje: ők a 4.B akikkel a legtöbb időt töltöttem! Aranyosak, kedvesek voltak, de igazából senki sem foglalkozott velem, táncoltam amit jól esett, a gyerekek a közelbe sem jöttek... azért, mert nem tudnak velem kommunikálni, azt hiszem... remélem, hogy ez volt az oka és nem az h utálnak:)
A képek magukért beszélnek:) A lányok kishercegnőknek, a fiúk kishercegeknek voltak öltözve, mindezt egy igen puccos helyen. A gyerköcökök vacsija hamburger volt. Volt több féle tánc, ének, vers, virág, sírás, torta, mint egy igazi búcsú banketten... Számukra ez igazi volt és búcsú is, mert jövőre már nem ebben az iskolában folytatják a tanulmányaikat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése