Talán ez volt az itt töltött időszakom egyik leggyorsabban elreppenő hete.
Ma már vasárnap reggel van... nem tudok aludni, fáj a fejem, nincs vizem... már egy hete nem vettek a lakótársaim vizet. - Ugye itt az ívóvizet is külön vesszük, külön hálózat van rá. Szombat éjjel az áram is elment a szobámban, de ezt egy aránylag gyors helyzetfelismeréssel meg tudtam oldani: leverte a biztosítékot. Hogy ki vagy mi, azt nem tudom, de otthon mindig ezt mondjuk!!:)
A héten azt is sikerült kiviteleznem, hogy a suliban hagytam a laptop töltömet, persze ezt akkor vettem már észre, amikor rég nem volt senki a suliban és az aksinak 26perc volt vissza az "élettartalmából".
Erre az a megoldás született a fejemben: elmegyek Andihoz, akik egyébként is valahol söröznek Besiktasban:)
Szóval, hogy az újdonságok sorát folytassam:
Keddi program: quiz night a KaféPiben Taksimban, mert nem mindegyikben van ám ilyen rendezvény!!
Hívtam Hannát, ő nem tud jönni, mert beteg. Beszéltem Andival, ő meg nem érzi jól magát, fáradt, stb. Ha nem baj, akkor most ő is kihagyná. Na, Uğur (ejtsd: Úr)-ral már meg volt beszélve, hogy megyünk és 20:30kor ott találkozunk. Tele volt a hely, de mivel csak ketten voltunk így szorítottak nekünk helyet. Uğur nagyon aranyos srác, és iszonyat szépen beszél magyarul. Nagyon élvezi, hogy egy olyan nyelven beszél amit senki sem ért!:) Ahogy ezt mi is szoktuk:D
Mi legyen, mi legyen a csapatnevünk? Megvan: "Magyar". Ekkor még magabiztosak voltunk, sok-sok reménnyel. Az első 20 kérdés után egész jól álltunk.
Az egészet úgy kell elképzelni, hogy van óriáskivetítő, ahova a kérdéseket szaporázzák, túl sok idő nincs gondolkodni, vagy az okos telefonokkal a neten keresgélni. Persze mindezt törökül. A válaszokat pedig egy előre nyártott lapra kellett írni, amit aztán összeszedtek, kijavítottak és visszaadtak. Összesen 40kérdés volt, az első szakasz után volt 13 pontunk, amit úgy véltünk, hogy elsőre nem rossz. De a gyenge kezdényt még erősebb visszaesés jellemzet. A második szakaszban nem találtunk magunkra és a kérdések lesoroztak minket, 6 pontot értünk el. Teljesen változatos kérdéseket kaptunk, persze volt olyan amit tudtam, de nem ugrott be, vagy éppen törökül nem ment...
Az első helyezett 40ből-40et tudott... szóval van hova fejlődnünk:)
Majd a jövő héten újra szerencsét próbálunk:) A lényeg, hogy mindketten nagyon élveztük :)
Másnap teljes lelkesedéssel meséltem a kollégáimnak, annak a párnak, akivel szoktam találkozni, hogy mi meg hogy volt. Kb annyi jött le nekik, hogy jó kedvem van:P
A többi annyira nem dobta fel őket.
Kedden szintén 4 órám volt, de kettőn nagyon elszakadt nálam a cérna. A legrosszabb és a legutálatosabb dolgot csináltam, üvöltöttem a gyerekkel (2vel is 2 különböző osztályban) - huu nagyon utáltam magam miatta, de egyszerűen nem volt más eszköz amihez nyulhattam volna. nem bírtak magukkal és a fejemre nőttek... Flegmák, nagyjából tudják azt, hogy úgy sem tudok velük mit csinálni. Sőt, most már volt olyan aki megengedte magának, hogy nem állt fel, nem indult el kifelé az osztályból, amikor közöltem vele, hogy menjen ki! Volt akit ki kellett ráncigálnom... szószerint fizikai erővel.
Persze akkor csinálnak ilyet amikor egyedül vagyok velük, meg nem is minden osztály.
Szóval igy kitaláltam, hogy csinálok egy listát a gyerek nevével és mindenki 10pontról indul. ha rendetlen akkor -1 pont. plusz pontot nem gondolkodtam még. Szerda volt a tesztnap - átment a rendszer a vizsgán nagyjából!
A második osztály:
A sulitól kaptam egy piros polár zipzáros pulóvert logóval, zászlóval stb., ez lett az "egyenruha" a comenius projektben... kicsit nagy, de mindegy :) kérdeztem h akkor most már minden nap ebben kell jönnöm... persze csak nevettek. De tényleg nem derült ki, hogy mikor kell viselnem:)
A hét második felétől már előre tartottam. Ez a hét abban is az elsők között szerepel, hogy végre csináltam ha nem is konkrét óratervet, de leírtam feladatokat, játékokat, témákat, mit miből hogyan kellene... nem mondom, hogy minden bevált, de jó ha van egy vezetőszál amire rá lehet nézni... ha már könyvem nincs!
Azért is tűnt félelmetesnek és nagyon fárasztónak ez a hét, mivel 3 napot, 6-6 órákat a 4.B osztályban kellett helyettesítenem. Ipek elutazott Londonba egy másik comenius projekt miatt... persze nem egyedül, hanem 6an összesen.
6 órán keresztül angolul beszéltem hozzájuk, mindenféle feladatokat találtam ki, rejtvényt készítettem nekik, rajzoltunk, videóztunk, stb. A legfurább az egészben az volt, nem fáradtam el annyira mint amikor csak 4 órám volt... nem tudom miért.
talán mert folyamatosan velük voltam, nem kellett másik osztályba rohannom, újra összeraknom a gépemet. újra felépíteni az órát, ilyesmi, hanem lehetett folytatólagosan menni.
Aztán az utolsó órán az egyik gyerekkel tele lett a hócipőm és ki küldtem erre ő elkezdett hisztizni, meg hogy sajnálom és ne küldjem ki, kérlelt,... elég nehéz szituáció volt. Mert a gyerek már a földön kúszott, mindezt úgy hogy 29-n nézték közben...persze a lányok jöttek felszedni, sajnálni a kis kölyköt, de én nem könyörültem. Lehet h túl szigorú voltam, de nem engedhettem meg.
Mondtam a gyereknek, hogy szedje össze magát, álljon fel már nem baba... aztán nagy nehezen ki mentünk az osztályból a folyosóra. Látszott rajta, hogy ha nem nyugtatom meg, akkor ez itt esik össze... szóval próbáltam megnyugtatni, mert attól féltem, hogy mindjárt valami rohama lesz... túl pörgött egyszerűen... na az ilyen szitúkat sehol nem tanítják, hogy hogyan kell lekezelni... szóval mondtam neki, hogy mély levegő, nyugodjon meg, minden okés, ha ő is okés lesz! remélem megértett. Másnap nem jött suliban, mert állítólag beteg volt. Pénteken volt már, nem mondom, hogy mintagyerek lett, de igyekezett nem szem előtt lenni... volt helyette más...
Ha ráhagyom, akkor az összes diák ezt fogja velem csinálni... A legnagyobb baj, hogy a török tanárok csak üresen fenyegetőznek, nem váltják be az ígéreteiket. Pénteken beültem megnézni egy igazi angol órát.
Borzalmas volt... még időtöltésnek is. Igaz én mindenkinek mondom, hogy nem vagyok igazi angol tanár, sőt még általános iskolai tanár sem vagyok... Volt egy része az órának, amíg a kölykök írtak, addig nagyjából csend volt. Bár ezek a bekiabálások teljesen normálisak itt! Mondjuk jó, ezt még elfogadja az ember, ha a témával kapcsolatos. De aztán jött az ereszdelahajamat rész:
A tanárnő az előző órán adott egy rejtvényt a gyerekeknek és aki először megfejti az kap színes, a végén figyegő figurával egy ceruzát. Ez a motivációs eszköz!
Már mások is kérdezték tőlem, hogy nem-e akarok adni a kölyköknek cukorkát, vagy kis édességet... nem, valahogy nekem ez nem "szimpatikus". Akkor inkább egy almát:)
Andi szerint egyeseknél a matricaosztás bevállt. De amit most láttam az ajándék ceruzák nyomán, hát akkor inkább nem akarok ajándékokat osztogatni... teljesen megőrültek! Megint mindegyik egyszerre beszélt, lerohanták a tanárnőt, ... a zsibvásár ehhez képest egy néma film!
A 4.B osztály:
Zenés rajzos feladat:
32-en vannak az osztályba és hiába szeretném a modern oktatás eszközeit használni... egyszerűen nem megy... hagyjuk a gyereket dönteni, érvényesülni... na persze...
Erre nagyon jó példa volt a pénteki utolsó óra, amikor is az egyik kisfiú apukája jött néptáncot tanítani. A gyerek csak nem hallgattak el, csaknem.. szóval kiengedtem megint a hangom, erre mindenki megszeppent. Eltelt 10 perc és a gyerekek ugyanúgy kiabáltak, hangoskodtak mint előtte... Egyszercsak a fickó is kiengedte a hangját! Waybee!! Végre!!! Előtte azt hittem, hogy egy ilyen nagyon soft-puha fickó... olyan semmilyen! Aztán benne, csak mélyen!
Pénteken az egyik kolleganőm elvitt egy darabig, és óriási élmény volt, hogy vége a hétnek!!! Ildivel el is mentünk bút felejteni és ünnepelni! De ez majd egy következő sztóri lesz:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése