Első nap az iskolában

Szerdán volt az első napom és a leszólításoké is! Nem tudom, hogy mi történt a világ összes segélyszervezetével, de itt nagyon belekezdtek az adománygyűjtésbe! kb. 40 perc az út, amiből 20 percet hajózok, 10-t buszozok, de így is sikerült kb. 4x leszólítaniuk. Következtetés: a.) úgy néz ki,mint egy jól szituált török , mert hogy törökül szóltak hozzám; b.) úgy nézek ki, mint egy külföldi és azok mind jól szituáltak.

Ezt még nem sikerült megfejtenem:)

 

Az iskolában egyből be is dobtak a mély vízbe... amire egyáltalán nem voltam felkészülve, de azt hiszem egész jól megoldottam:) Büszke vagyok, voltam magamra!

Először a 4. osztályosokhoz mentem, mert itt Ipek a tanárnő/tanító néni. Ő írta az asszisztens programot a suliban, ő aránylag beszél angolul. 

Én mondtam, hogy csak nézni szeretnék, de ez nem jutott el hozzá, szóval egyből átengedte a terepet... na gondolhatjátok, hogy megrettentem (hogy szépen fejezzem ki magam).

Akkor próbálkoztam előbb Magyarországgal, hogy tudják-e hogy hol van, mi a fővárosa, stb. vagy nem tudták, vagy nem értették a kérdést, vagy mindkettő. Ipek segített, egyből behozott a neten egy térképet. Mert kérlek, itt minden teremben van projektor és számítógép vagy laptop.

Na láttam, hogy itt nem megyek sokra, ezt látta a tanító néni is és javasolta, hogy mindenki mondjon  pár szót magáról. Ezzel csak egyetérteni tudtam:)

Hogy hívnak, hány éves vagy, hol laksz, mi a kedvenc színed és állatod, stb. persze mindenki kb. ugyanazt mondta.

Na de mire végig hallgattam 25 gyereket el is ment a 40 perc, mert itt annyi egy tanóra. 

A következő óra ahova betosszantott az igazgató fizika volt, itt hál'égnek nem én voltam a főszereplő, hanem a mágnes meg a vízben történő oldódás vagy valami hasonló... sokat nem értettem belőle mert törökül volt. 

Aztán a 12 évesekhez passzoltak, a tanárbácsi végig netezte az órát (igen!!). A gyerekkel én beszélgettem, de már "rutinos" voltam, szóval kérdezgettem őket. Tanárúrat egyáltalán nem izgatta, hogy mit mondok, mit csinálok. Viszont itt a gyerekek jobban figyeltek rám, igaz csak pár volt aktív. Viszont egymásra sehol sem figyelnek!!

Később még voltam egy 4.osztályos török nyelv órán, megtanultuk a szótagokat és az elválasztást. Utolsó órára pedig a nagyokhoz küldtek, ahol éppen töri óra volt. Na itt dobtam le az ékszíjat, hogy Atibond szavaival éljek!

Az egy dolog, hogy minden órán üvölt szinte az összes gyerek, a tanár a felére nem tud figyelni, minden órán van egy videó vagy ppt, vagy valami online dolog amit néztek, ami alapján tanulnak, de ilyen módszert mint amivel itt tanítják a törit, ilyen a kőkorszakban láttam utoljára... vagy előtte!

A téma a török himnusz születése, ez itt az átlagosnál is magasztosabb téma! A teljes éves tankönyv nem szól másról mint Atatürk minden egyes lépéséről (szó szerint).

Elsőnek felolvastatta a tanár az egyik lánnyal az Istikal Marsi-t (himnusz), de nem akárhogy, hanem erővel, határozottan, mintha most kellene a csatára buzdítania. Majd az tankkönyvből az idevágó részt olvastatta fel. Aztán megnéztünk egy ppt-t az író/költő életéről DE itt vagy 10percet eltökölt a tanár azzal, hogy belője a hangot. Gondoltam nyilván kell, mert anélkül mit sem ér a ppt. Azt kiderült, hogy csak a zene miatt kellett a hang, egyébként ő olvasta fel!! itt lehidaltam!

Aztán a könyvet olvastatta fel újra... és letelt a 40 perc. Alig vártam, hogy kijöhessek.

Nagyon sok vicces dolog van itt, ami számukra vér komoly! Ilyen a minden reggeli Atatürk fohász! Nagyon-nagyon nehezen tudom megállni, hogy ne nevessek! Holnap felveszem videóra, hogy Ti is lássátok! 3 kis lány üvölti a mikrofonba és az udvaron több száz gyerek egyszerre torka szakadtából ismétli. 

5 órán való részvétel után már nagyon elégnek éreztem a napot! Ilyen hangorkánban már régen voltam és a legrosszabb, hogy nem lehet kikapcsolni őket... folyton jönnek mondják... már mint a gyerekek.

Nagy örömömre szerda éjjel megérkezett Andi és Gergő és most már nem vagyok egyedül az ő lakásukban:))

A teraszról:

Felismerések

A negyed, ahol a suli van, elég népszerű, ahogy a törökök mondják lüks bir yer. Maradjunk annyiban, hogy nem olcsók ott a lakások, nehéz parkoló helyet találni. Viszont, azt gondolnám, hogy a parkolás nem lehet gond a törököknek, mert ott állnak meg ahol akarnak... na itt nem! Mert jön egy kis teherautó szerűség, amin van valami hidraulikus emelő és szépen felemeli a helytelenül/tilosban parkoló autót a platóra és elviszi. Hova viszi, miért vitte el, mennyit kell fizetni, hogy vissza kapja a tulaj, az rejtély! Megkérdeztem a tesi tanárt, mert épp akkor kávéztunk, hogy ilyenkor mi van, mondta nevetve, hogy ez teljesen normális, a tulaj legelőször a legelső autóparkolóban keresi és majd fizet x száz lirát.

ööö izé...

Szeretem a könyveket, mindig is szerettem és ezek meg is fog maradni! Törökországból mindig egy  nagy adaggal tértem haza, itt tudtam beszerezni szakkönyveket, szótárakat, stb. Igaz, hogy most már ezekre nincs szükségem, de nem bírtam megállni, hogy ne menjek az egyik számomra legismertebb kiadó kirakatához. Megakadt a szemem az Eurázsiai sámánizmus c. könyven, amit nem más mint Hoppál Mihály jegyez. Már többször volt ilyen, hogy magyar szaktekintélyek könyveit találtam meg itt törökül. Ahogy arrébb léptem megláttam a két édes bogarat, Bogyót és Babócát! Ez volt a nap másik nagy hitetlenkedése:)